A 1910-es és 1920-as évek legnagyobb sztárjai a némafilm színészek és színésznők voltak, akik lába előtt rajongók százezrei hevertek. Legtöbbjük karrierje rövidnek bizonyult, főleg a hangosfilmek érkezése miatt, amelyekben már nem tudták megállni a helyüket. Ebben a bejegyzésben a 20 legszebb némafilm színésznőt veszem sorra, függetlenül népszerűségüktől és karrierjük hosszától. Figyelem, a lista szubjektív!

Dolores Costello (1903-1979)

Drew Barrymore nagymamája maga is színész szülők gyermeke, már kiskorában bekerült a szakmába. Szerepelt a Broadwayn, 1926-ban WAMPAS Baby Star lett. Nehezen állt át a hangosfilmekre, de két év gyakorlás után végül elég magabiztosságra tett szert. Első gyermeke születése után karrierje kevésbé fontossá vált számára, majd 1943-ban végleg visszavonult.

via GIPHY

Dorothy Janis (1912-2010)

Karrierje csupán 5 évig tartott, 1925-től 1930-ig. Öt néma- és egy hangosfilmet forgatott. 1930-ban hozzáment a Music Corporation of America alelnökéhez, házasságuk férje haláláig tartott.

Esther Ralston (1902-1994)

Ő is gyerekszínészként kezdte a karrierjét, felnőttként főként komédiákban szerepelt a Paramountnál. Bár sikeresen váltott hangosfilmekre, inkább mellékszerepekre választották. 1940-ben vonult vissza.

Gloria Swanson (1899-1983)

Golden Globe-díjas, a némafilmek egyik legnagyobb sztárja. Képtelen volt megállni a helyét a hangosfilmek eljövetele után, így ezzel karrierje véget is ért. 1919-ben szerződött a Paramounthoz, szerepelt Rudolph Valentino oldalán is. 1928-ban Oscar-díjra jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában (Sadie Thompson), a következő évben újabb jelölést kapott ugyanebben a kategóriában a The Traspasser-ért. 1950-ben volt egy nagy visszatérése (Alkony sugárút), ezért is jelölték Oscarra. 

via GIPHY

Jaqueline Logan (1904-1983)

Ziegfeld a Broadwayn figyelt fel rá, majd 1922-ben WAMPAS Baby Star lett. A húszas években egy sor némafilmben szerepelt, majd a hangosfilmek eljövetelével az ő karrierje is leáldozott. Ezután rendezéssel és írással foglalkozott.

Jetta Goudal (1891-1985)

Pályáját sok társához hasonlóan a színházban kezdte, bejárta Európát. 1921-ben debütált a Broadwayn, és ekkor vette fel a Jetta Goudal művésznevet. Két évvel később jelent meg a filmvásznon. Nehéz volt vele együtt dolgozni, így egy idő után kirúgták, emiatt pereskedni kezdett. Ez a botránya a legtöbb filmstúdiót elriasztotta attól, hogy alkalmazzák. 1932-ben vonult vissza. A holokauszt során szinte teljes családját elvesztette, köztük nővérét és annak férjét. Egyedül unokahúga élte túl a koncentrációs tábort.

Lillian Gish (1893-1993)

A némafilmek úttörője, színészkedés mellett rendezett és írt is. Karrierje 75 évet ölel fel, 1912-től, a némafilmek kezdetétől egészen 1987-ig. Az amerikai mozi First Lady-jeként is nevezik. Húga, Dorothy szintén híres színésznő lett. Mary Pickford segített a testvérpárnak szerződni a Biograph Studios-hoz, ahol egészen 1925-ig dolgozott. 1925-ben elfogadta az MGM ajánlatát.

A hangosfilmekre való átállás neki sem ment zökkenőmentesen, mert a közönség igénye 1930-ra megváltozott. Gish túlságosan is ártatlan karaktere divatjamúlttá vált. Visszatért a színházhoz, nem akart kreált botrányokkal népszerűségre szert tenni. A negyvenes években jelent meg újra a filmvásznon, majd az 1950-es évektől a 1980-as évekig televízióban is láthatták. Érdekesség, hogy sosem házasodott meg, gyermekei sem születtek.

via GIPHY

Louise Brooks (1906-1985)

Bubifrizurájával a húszas és harmincas évek szexszimbóluma, az igazi flapper. 17 némafilmben és 8 hangosfilmben szerepelt 1938-as visszavonulásáig. Foglalkoztatta a Paramount és Európában is megfordult.

via GIPHY

Marie Doro (1882-1956)

A korai némafilmek sztárja, ő is a Broadwayn kezdte karrierjét. 1915-ben jelent meg a filmvásznon, először Adolph Zukorral kötött szerződést. Legtöbb korai filmje elveszett. Idővel egyre inkább befelé fordult, elvonult a külvilágtól, szellemi dolgokkal foglalkozott.

Marion Davies (1897-1961)

Színésznő, producer, forgatókönyvíró, filantróp. Broadway musicalekben szerepelt, mikor Randolph Hearst, a nagy hírlapmogul szeretője lett, aki folyamatosan egyengette Davies karrierjét. Hearst szeretője filmjeinek készítéséhez megalapította a Cosmopolitan Pictures-t. Az utókor inkább Hearst szeretőjeként és luxuspartik háziasszonyaként emlegeti, mint színésznőként.

Mary Pickford (1892-1979)

Oscar-díjas színésznő és producer. Gladys Louise Smith, művésznevén Mary Pickford, nemcsak nagyszerű színésznő, hanem kiváló üzletasszony is volt. Férjével, Douglas Fairbanksszel, megalapította a Pickford-Fairbanks Studio-t. 1919-ben többek közt szintén férjével és Charlie Chaplinnel létrehozták a United Artists filmvállalatot.

Ő is a Broadway színpadán kezdte, 1908-ban fedezte fel D.W. Griffith, majd 1913-ban Adolph Zukor. Egy idő után szeretett volna kilépni a kislányos karakterből, de a közönségnek ez nem volt ínyére.

Ő kapta az első hangosfilmnek odaítélt Oscar-díjat a Coquette-ben nyújtott alakításáért. 1933-ban visszavonult a színészettől.

via GIPHY

Maude Fealy (1883-1971)

Karrierje túlélte a hangosfilmek betörését. 1911-ben jelent meg a filmvásznon, próbálkozott színdarabíróként is mérsékelt sikerrel. Színészetet is tanított.

Myrna Loy (1905-1993)

Táncosnőként kezdte, majd Rudolph Valentino fedezte fel, aztán sorban jöttek a femme fatale szerepek. Elsősorban egzotikus karaktert, gyakran félvér ázsiai nőt alakított. Karrierje igazából a hangosfilmek alatt ért a csúcsra.

via GIPHY

Nita Naldi (1894-1961)

Theda Barához hasonlóan igazi vamp karakter. Soha nem szerepelt hangosfilmben.

Norma Shearer (1902-1983)

Hollywood kanadai származású sztárja 1925-től egészen 1942-ig. A feminista karakterek úttörője, gyakran alakította a szabad gondolkodású szendét. 1930-ban Oscar-díjat nyert a The Divorcee c. filmben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő kategóriában.

via GIPHY

Norma Talmadge (1894-1957)

Színésznő és producer, karrierjének csúcsát a húszas évek elején érte el, amikor a legnépszerűbb hollywoodi bálványok között tartották számon. A korszak legelegánsabb és legelbűvölőbb sztárja volt.

Olive Thomas (1894-1920)

Tragikus sorsú, rövid életű színésznő, először a Ziegfeld Follies foglalkoztatta.1916-ban indult rövid némafilmes karrieirje, de 1920-ban Párizsban hunyt el mai napig nem teljesen tisztázott körülmények közt.

via GIPHY

Vilma Bánky (1901-1991)

Eredeti  nevén Koncsics Vilma magyar származású színésznő, az amerikai némafilmek egyik legnagyobb sztárja. Csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. 1925-ben került Hollywoodba, előtte Budapesten, Németországban, Ausztriában és Franciaországban is szerepelt. A hangosfilmek megjelenésével csillaga neki is leáldozott, mivel erős magyaros akcentusa nem nyerte el a rajongók tetszését.

Clara Bow (1905-1965)

A húszas évek egyik legnagyobb sztárja, sikeresen állt át a hangosfilmekre. Többet megtudhatsz róla ebben a begyzésben.

via GIPHY

Még több képet találsz a fenti színésznőkről ebben a videóban:

Greta Garbo és Marilyn Monroe még sehol sem volt, mikor már Theda Bara előtt hevert Hollywood. Ő volt a filmvászon első szexszimbóluma, a vamp karakter eredeti megtestesítője.

Bara a Cleopatra c. filmben.

Napjainkig számos vamp feltűnt, majd letűnt Hollywoodban, melyek sorát Theda Bara nyitotta meg, akinek rövid, de viharos karrierjére szinte már senki sem emlékszik. Korabeli rajongói, akik láthatták moziban vagy a színpadon, már szintén nincsenek köztünk. Bara karrierje ugyan csupán néhány évig tartott (1908-26), a csúcson pedig csak öt évig tudott maradni, annál jelentősebb, hiszen első vampként beírta magát a filmtörténelembe. 

A vamp az angol vampire rövidített alakja. Ő a femme fatale, a végzet asszonya, "erotikusan vonzó, de hideg és számító nő" (Arcanum Magyar Etimológiai Szótár). Titokzatos és számító, erkölcsileg romlott férfifaló. Romba dönti áldozatait, elveszi a pénzüket, a méltóságukat, és sokszor a halálba taszítja őket.

via GIPHY

A veszedelmes asszony (A Fool There Was) c. filmjében (1915) ez a karakter jól kirajzolódik. A történet Porter Emerson Browne 1909-es színpadi melodrámáján alapult, mely Kipling A vámpír c. verséből merített. Ez az egyetlen teljes Bara film, ami fennmaradt, az 1937-es Fox tűzesetben majdnem minden filmje elpusztult (az 1930 előtti összes Fox film 75%-a szintén odaveszett). 

A Carmen c. filmben.

1885-ben született Theodosia Burr Goodman néven Cincinnatiban. Találtam olyan forrást, amely születési évét 1890-re teszi, de több helyen szerepelt az 1885, ezért én is ezt veszem át. A sírfeliratán csak a halál évét tüntetik fel, így ez támpontot nem adott. 

18 évesen New Yorkba ment, hogy színész legyen. A Broadway színpadán nem igazán sikerült befutnia, így később elvállalta első filmszerepét a már említett Fox produkcióban, A veszedelmes asszony c. film főszereplőjeként 1915-ben, mellyel berobbant a köztudatba.

Mivel még ismeretlen volt, a Fox bátran előállt egy misztikus, egzotikus háttértörténettel. Felvette a Theda Bara művésznevet, mely az "Arab Death" anagrammája. A közönségnek beadták, hogy Egyiptomban született egy francia művész és arab szeretője gyermekeként. A valóságban a Theda a Theodosia rövid formája, míg a Bara anyai nagyapja családnevének rövidítése (Francois Baranger de Coppet).

Bara erős sminkjével, feketével kiemelt szemeivel, halálsápadt, kerek arcával elnyerte a nézők tetszését. Tudatosan olyan kellékeket, díszleteket használtak, melyek sugallták "egzotikus származását". Kialakult az érzéki, ám hatalommal bíró, erős nő képe. Éles ellentétben állt a tiszta, WASP (fehér, angolszász, protestáns) nőideállal, melyet Lillian Gish és Mary Pickford testesített meg. Legnagyobb sikere az 1917-es Cleopatra, melyből csak pár másodperc maradt fenn, ám fotók alapján tudunk következtetni a film hangulatára.

Bara megbotránkoztatta a képmutató középosztályt, így egyesek megpróbálták betiltatni a filmjeit. Ennek ellenére népszerűsége töretlen volt, csak 1915-ben összesen 11 filmben szerepelt, 1915 és 1919 között 40 mozifilmet készített. Ezernyi rajongói levelet kapott, köztük zömmel házassági ajánlatokat. Rajongói volt, hogy róla nevezték el újszülött gyermekeiket. Filmjeit folyamatosan vetítették a mozik, naponta akár hatszor is. Heti 4000 dollárt keresett, mely átszámolva heti 56 000 dollár (kb. 16 millió forintos heti gázsi).

 A Cleopatra c. filmben.

Néhány rajongója képtelen volt megkülönböztetni a karaktert Bara valódi személyétől. Volt, aki azzal vádolta, hogy ő az a nő, aki miatt a családok felbomlanak. Egy vádlott azzal védekezett, hogy egyik filmjének hatására ölte meg az anyósát. Bara igyekezett megvédeni karakterét: azt a nemet képviseli, mely bosszút áll kizsákmányolóin. De aggódott is a karakter sorsa felől.

1919-ben a Fox nem hosszabbított vele szerződést. Ennek egyik oka a vampben beállt változás, új szelek fújtak. Finomítani kellett a végzet asszonyán, aki többé már nem veszedelmes és titokzatos. Át kellett adni a stafétát Clara Bow-nak és Louise Brooks-nak, akik már egy újraértelmezett femme fatale-t alakítottak.

Bara ismét a színpad felé fordult, és még két filmet forgatott, majd hamarosan visszavonult. Sosem szerepelt hangos filmben. 1921-ben hozzáment a rendező Charles Brabinhez, házasságuk 1955-ben bekövetkezett haláláig tartott. Gyermekük nem született.

Hedy Lamarr osztrák származású színésznő, a régi Hollywood természetes szépségéről ismert alakja, akinek nevéhez fűződik az a kommunikációs technológia, melyen a GPS, a WiFi és a Bluetooth alapul.

Olyan filmekben aratott sikert, mint a Sámson és Delila vagy a Fehér rakomány, ám tudományos teljesítményét hosszú ideig figyelmen kívül hagyták. Hedwig Eva Maria Kieslerként született 1914. november 9-én Bécsben egy módos zsidó családba. Bankigazgató édesapja rengeteg figyelmet szentelt egyetlen gyermekének. Arra tanította, hogy nyitott szemmel járjon-keljen a világban. Hosszú sétáik alatt különféle gépek működéséről, például a nyomdagépekről és az autókról mesélt neki. Ezek a beszélgetések alakították a kislány gondolkodásmódját, és már ötévesen azon kapták, hogy a saját zenegépét darabjaira szedi, majd újra összerakja, hogy megérthesse a működését. Zongorista édesanyja pedig a művészetekbe vezette be, balett- és zongoraórákra járatta.

16 évesen a szépségének köszönhette, hogy Max Reinhardt rendező felfedezte. Berlinben színészetet tanult, és 1930-ban megkapta első kis szerepét A pénz az utcán hever c. filmben. Széleskörű ismertségre csupán 1932-ben tett szert, a vitatott Extázis c. filmben nyújtott alakításáért.

Hamarosan a színésznő nagy rajongója lett Fritz Mandl, osztrák fegyvergyáros. 1933-ban összeházasodtak, de házasságuk rövid életűnek bizonyult. Lamarr azt nyilatkozta a kapcsolatról, hogy tisztában volt vele, hogy nem lehet sohasem színésznővé, amíg Mandl felesége. Férje totális egyeduralkodó volt házasságukban, Lamarr csupán játékszere volt, nem volt saját élete, és úgy tekintett rá, mint akinek irányításra volt szüksége. Boldogtalan volt, a férje barátainak és botrányos üzletfeleinek - akik némelyike a náci párt tagja - a fogadásakor ugyan mosolyt erőltetett magára. 1937-ben Londonba menekült Mandl elől, ám magával vitte azt a tudást, melyet ezeken az összejöveteleken hallott a háborús fegyverkezésről.

via GIPHY

Londonban bemutatták Louis B. Mayernek, az MGM Studio vezetőjének. Ezzel a találkozással bebiztosította a helyét Hollywoodban. Elbűvölte az amerikai közönséget bájával, szépségével, és a kiejtésével. Hollywoodban rengeteg ismert és különc személyiséggel megismerkedett, köztük volt a pilóta Howard Hughes.

Elsősorban Hughes tudományos újítások iránti lelkesedése fogta meg, aki inspirálta és motiválta is Lamarrt. A színésznő otthon is és a felvételek szüneteiben is különböző dolgok feltalálásával töltötte az idejét. Hughes magával vitte repülőgépgyárakba, és bemutatta a folyamatban részt vevő tudósoknak. Míg Lamarr indítéka az innováció volt, Hughes gyorsabb repülőgépeket szeretett volna előállíttatni, és eladni az amerikai hadseregnek. Lamarr tanulmányozta a leggyorsabb madarakat és halakat, melyek uszonyát illetve szárnyát kombinálva új repülőgép szárnyakat tervezett. 

Lamarr szárnyalt, többek között feltalált egy továbbfejlesztett stoplámpát és egy Coca Colához hasonló szénsavas üdítőt. Mindazonáltal legjelentősebb találmánya a második világháborúnak köszönhetően jött létre.

1940-ben Lamarr egy vacsorán megismerkedett George Antheillal, aki szintén feltaláló és egyben különc figura volt. Lamarrhoz hasonlóan őt is az újító szellem vezérelte. Több közös témájuk is volt a színésznővel, de mindkettejüket legfőképpen a háború foglalkoztatta. Antheil emlékei szerint Lamarr kijelentette, hogy rosszul érzi magát azért, mert míg ő itt Hollywoodban hatalmas összegeket keres, másokat a háború nyomorúsága sújt. Mandllal való házassága most előnynek bizonyult abból a szempontból, hogy a vendégségek során nagy ismeretre tett szert a fegyvergyártás terén. Így közösen elkezdték törni a fejüket, hogyan segíthetnék győzelemre a szövetségeseket.

Végül egy olyan kommunikációs rendszert találtak fel, mely a torpedókat a célpontokhoz irányítja. A torpedózás nehézségekbe ütközött, mivel a frekvencia zavarásával a lövedékeket az ellenség el tudta téríteni, így azok nem értek célba. Lamarrék rendszere magában foglalta a frekvenciák gyors váltogatását az adónál és a vevőnél egyidejűleg lyukszalag segítségével. 1942-ben benyújtották a szabadalmat, ám a haditengerészet nem vette igénybe a technológiát. Inkább arra biztatták Lamarrt, hogy ha már annyira szeretné támogatni a háborút, inkább használja fel a szépségét hadi kötvények népszerűsítésére.

Lamarr szabadalma azelőtt lejárt, hogy egy fillért is látott volna belőle. Míg filmsikerei folyamatosak voltak, feltalálói teljesítményét sokáig nem ismerték el. Csupán a halála előtti években kapott díjat érte. 1997-ben az Electronic Frontier Foundation a technika úttörőjének járó kitüntetést adományozta neki. Ő lett az első női kitüntetettje a BULBIE Gnass Spirit of Achievement Bronze Award-nak, azaz a Feltalálói Oscar-díjnak szintén 1997-ben. 2014-ben, halála után 14 évvel fogadták be a National Inventors Hall of Fame köreibe. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon is!

Képek: Pinterest

2005-ig 68 olyan ügyet regisztráltak, mely során a gyilkos alvajárás közben végzett az áldozatával. Az első alkalom, amikor egy gyanúsítottat ezzel az ürüggyel mentettek fel a vád alól, a XIX. század közepén történt, természetesen az Amerikai Egyesült Államokban.

1846. március 24-én a 22 éves Albert J. Tirrell már 3 hónapja őrizetben volt szeretője kegyetlen meggyilkolásának vádjával. Ezen a napon vállalta el az ismert ügyvéd, Rufus Choate a gyanúsított védelmét. Addigra már egész Boston ismerte a bűntett tényeit: 1845. október 27-én hajnali fél ötkor a 21 éves Mary Ann Bickford holttestét megtalálták egy bordélyházban.

Egy prostituált kegyetlen halála

A nőt hanyatt fekve találták hálóingben, nyakát fültől fülig felvágták egy borotvával olyan mélyen, hogy csaknem elvált a feje a testétől. A szoba levegője megtelt füsttel, mivel valaki felgyújtotta a nő ágyát, melynek lábánál megtalálták a véres borotvapengét. A tűz miatt, melyet viszonylag rövid időn belül eloltottak, az áldozat haja, bőre megperzselődött. Az egyik fülét megmetszették, és hiányzott a fülbevalója is. Egy férfimellény és egy sétabot volt még a tett helyszínén, szintén vérrel borítva.

Kép: ranker.com

Albert Tirrellt szemtanúk látták aznap éjjel az áldozattal, de hajnalban már hűlt helyét találták. Valaki felfigyelt rá, hogy egy istálló bérlőjével alkudozik. Slamasztikában volt, és menekülni készült - vallotta később. Dél felé lovagolt szülővárosába, Weymouth-ba, a családja elrejtette a rendőrség elől, és pénzt adtak neki, hogy mihamarabb el tudja hagyni az államot. Másnap észak felé vette az irányt, és Montreálból azt írta, hogy Liverpoolba szándékozik elhajózni, de tervei meghiúsultak, hiszen a hajó legénysége a rossz időjárás miatt visszafordult, és New Yorkban kötöttek ki. Ott felszállt egy másik hajóra, mely New Orleans-be tartott, ahova azonban nem érkezett meg. Louisianában kiszagolták, hogy a szökevény odatart, így december 5-én letartóztatták a Mexikói-öböl felé tartó hajón. A bostoni újságok nyilvánosságra hozták az elfogott férfi kilétét: Albert J. Tirrell, Weymouthból.

Kép: National Police Gazette

A botrányos pár

Tirrell és Mrs. Bickford Bostonban hírhedtek voltak a botrányaikról, párként és egyénileg is. Az a hír járta róluk, hogy rettenetes morális fertő jellemezte őket. A jómódú Tirrell nős volt, és két gyermek édesapja, de már fiatalabb korában ismert volt nyughatatlan természetéről. Apja halálakor 8000 dollárt örökölt, melynek nagy részét a barátnőjére költötte, akivel a család háta mögött tartott fenn kapcsolatot.

Kép: Murder by Gaslight

Mary 16 évesen ment hozzá James Bickfordhoz, akivel Bangorban, Maine államban telepedtek le. Közös gyermekük csecsemőkorában elhunyt. A család igyekezte vigasztalni a fiatalasszonyt, így elhívták Bostonba, ahol azonnal beleszeretett a nagyvárosi létbe. Hazatérve közölte férjével, hogy Bostonban szeretne letelepedni, többé már nem elégedett meg az addigi szerény körülményekkel. Hamarosan örökre elszökött Bostonba, egy üzenetben búcsúzott el férjétől, de nem adta tudtára hollétét, mivel akiknél megszállt, nem tudták, hogy egyáltalán férjnél van.

Kép: Boston Daily Mail

Egyedülálló nőként megélni egy nagyvárosban abban az időben nem volt ám egyszerű, így összeállt egy férfivel. Miután szakítottak, kéjnőként kezdett el dolgozni Bostonban és New Bedfordban, mígnem megismerkedett Tirrellel, aki elhagyta feleségét és gyermekeit Maryért. Marynek a felsőbb körökből voltak a kliensei, ami elég jól jövedelmezett, olyannyira, hogy cselédet és drága ruhatárat engedhetett meg magának. Bickford Bostonba ment felkutatni a feleségét, de amint megtudta, hogy Mary egy bordélyban keresi a pénzét, inkább hazament a nő nélkül.

Házasságtörés és meg nem engedett együttélés

Tirrell is hamarosan Bostonba költözött, hogy közel lehessen szeretőjéhez, majd összeköltöztek, és úgy éltek, mint férj és feleség, csapodár és szenvedélyes viszonyt folytatva. Mindenhol álnéven adták ki magukat. Mary nyilvánvalóan nem akarta feladni hivatását, ami Tirrellt bosszantotta, emiatt sokat veszekedtek, a férfi még bántalmazta is az asszonyt. De Mary egyszer beszélt arról, hogy még azt is élvezi, amikor Tirrellel veszekednek. 

1845. szeptember 29-én a férfit letartóztatták házasságtörésért és erkölcstelen együttélésért. A rokonai, köztük a felesége, és a barátai az eljárás felfüggesztését kérték, abban a reményben, hogy az eltévelyedett férj megjavul, így feltételesen szabadlábra helyezték. Ezután Tirrell már szaladt is Mary lakására, ahol a nőt hamarosan holtan találták.

Kép: Smithsonian

A védelem stratégiája

A nyilvánosság a férfi ellen fordult, javarészt amiatt, hogy elmenekült az igazságszolgáltatás elől. Ügye nagy hírverést kapott, és mindez Rufus Choate tudomására jutott, aki nagy érdeklődéssel vetette bele magát Tirrell védelmébe. A férfi elfogadta Choate szolgálatait, aki köztudottan nagyszerű ügyvéd volt, és előtte massachusettsi szenátorként is dolgozott, valamint híres volt gyors beszédéről. Choate védelme azon alapult, hogy Tirrell krónikus alvajáró volt, ami már egészen fiatalkora óta jellemezte. Ha meg is ölte Maryt, azt olyan állapotban tette, amiért nem vonható felelősségre.

Kép: Rufus Choate, gutenberg.org

A tárgyalás első napján a vád számos tanút idézett, de azért még maradt hely a kételyeknek. A halottkém szerint Mary nyaki sérülését akár önkezével is okozhatta, ezt a lehetőséget nem tudta kizárni. Egy Mary Head nevű nő, aki az áldozat szállása mellett lakott, tanúsította, hogy Tirrell a gyilkosság reggelén becsengetett hozzá. A férfi furcsa dolgokat beszélt, ijesztő, gargalizáló hangokat adott ki, amitől a nő megrémült. Elmondása szerint olyan volt, mintha aludna. A legkülönösebb emlékről Tirrell sógora számolt be: amikor a férfi hazamenekült, azt mondta, hogy a házasságtörési per elől menekül. Mikor közölték vele, hogy gyilkosságért körözik, gyakorlatilag sokkot kapott a hírtől.

A védelem nyitóbeszédében Mary bonyolult, erkölcstelen személyiségét boncolgatta, többször megismételte a lehetőségét annak, hogy a lány a saját torkát vághatta fel, és állította, hogy az öngyilkosság az ilyen karakterű embereknél mondhatni természetes halálnak tekinthető. Kitért arra, hogy Tirrell egyenes és tisztes férfi volt mindaddig, míg a sors össze nem hozta az áldozattal, akinek sikerült őt elcsábítania, romlott és buja módszereivel megbabonáznia. Igazából a végkövetkeztetés az volt, hogy Mary volt rossz hatással a férfire. Ez az érvelés egyezett a korabeli viktoriánus Amerika erkölcsi gondolkodásmódjával, ugyanis akkoriban rettegtek a városi prostitúció egyre nagyobb térhódításától és a morális romlástól. A városlakókkal el lehetett hitetni, hogy Mary ugyanolyan gonosz volt, mint a gyilkosa.

Kép: Criminal Encyclopaedia

Az alvajáró különös tettei

Ezután tértek rá az alvajárásra, mely a védelem bevallása szerint is különös védekezés volt. Nagy Sándor, La Fontaine, Condillac, Franklin ... mindről tudvalevő, hogy alvajárók voltak. Tirrell családtagjai egytől egyig előhozakodtak valamilyen emlékkel, mely szerint a férfi öntudatán kívül különös, időnként félelmet keltő dolgokat tesz, miközben alszik. 6 éves kora óta alvajáró, ez a jelenség pedig évről évre gyakoribbá és súlyosabbá vált. Egyik alkalommal megragadta az öccsét, máskor leszakította a függönyt, vagy betört egy ablakot. Előfordult, hogy az egyik unokatestvérét kivonszolta az ágyból, és késsel megfenyegette. 

A Harvard dékánja mindezt igyekezett tudományosan is alátámasztani, elmondta, hogy az alvajáró éjszaka felkelhet az ágyából, képes felöltözni, akár gyilkolni, tüzet gyújtani, majd elmenekülni, pont ahogyan Tirrell tette. Majd azzal is érveltek, hogy nem volt szemtanú a gyilkosság elkövetésekor, nem látta senki, hogy Tirrell ölte volna meg Maryt. Nem találtak a férfinél vérnyomokat, és a vádlott sem tett beismerő vallomást.

Az esküdtszék dönt

Az esküdtszék két órára visszavonult, és végül felmentették Tirrellt a vád alól.  Hogy ki volt a gyilkos? Arra a mai napig nincs valódi bizonyíték. Az ügy precedensként szolgált a későbbi hasonló esetekhez.

Kép: a bostoni bíróság épülete, ranker.com

1847-ben Tirrellt újra bíróság elé citálták, ezúttal a bordélyházi gyújtogatás vádjával. A védelem ugyanígy építette fel a stratégiát, hiszen senki sem látta, hogy a férfi gyújtotta volna fel Mary szobáját. Így Tirrellt újra felmentették. A tárgyalások után Choate levélben kérte védencét, hogy a tiszteletdíjának elengedi a felét, mert túlságosan is könnyen ment az esküdtek meggyőzése. Idővel Tirrell nem tagadta a házasságtörést és a meg nem engedett együttélést, melyért aztán három év kemény közmunkára ítélték, és ezután el is tűnt a nyilvánosság szeme elől.

Forrás: Smithsonian, www.ranker.com, Murder in Gaslight, Wikipedia

Az ember leleményességét mutatja, hogy a még a gyufásdobozok apró felületét is felhasználja reklám és propaganda céljára. A szocialista érában gyakoriak voltak az állami cégek hirdetései, a korabeli ideológia jelmondatai, illetve gyakorlati, a mindennapi életre vonatkozó tanácsok, például a munkavédelemmel kapcsolatban, és még sorolhatnánk. Ezek az üzenetek gyakran ötletes grafikával illusztrálva jutottak el az átlagemberekhez.

Most lássunk három témakört: az Állami Biztosító, a Fővárosi Köztisztasági Hivatal hirdetéseit, valamint tanácsokat arra vonatkozóan, hogy mi a teendő abban az esetben, ha második világháborús bombát találunk. 

Az Állami Biztosító

A második világháború teljesen szétzilálta a magyar biztosításügyet. Több biztosító székháza is leégett, megrongálódott, 45 millió pengőnyi anyagi kárt okozva. Ezzel együtt fontos iratok, nyilvántartások is megsemmisültek. Majd óriási infláció következett, 1946 júniusában az állam moratóriumot hirdetett, augusztusban bevezették a forintot. Több biztosító is felszámolta magát, a maradékot pedig államosították a Gazdasági Főtanács irányításával. 1949. június 20-án megalapították az Állami Biztosító Nemzeti Vállalatot, melynek saját gyufásdobozreklám sorozata volt a különféle biztosítási típusokról, vagy magáról a biztosításkötés hasznosságáról.

Életbiztosítás:

 A biztonság kulcsa a biztosítás:

Tanuló baleset biztosítás:

Gépjármű biztosítás:

Háztáji biztosítás:

Még a hízósertést is bebiztosíthattuk:

Háztartási biztosítás:

Fővárosi Köztisztasági Hivatal

Budapest tisztaságáról szervezetten már 123 éve gondoskodnak. 1913 óta napi szinten történik szemétszállítás a fővárosban, melyért 1936 óta fizetnek a polgárok, ennek díját akkoriban házbérkrajcárnak nevezték. A második világháború utolsó két évében ideiglenesen megszűnik a szolgáltatás, munkások hiányában, illetve az eszközök, telephelyek egy részének megsemmisülése miatt. A háború után azonnal nekilátnak a romok eltakarításának,1949. június 30-án pedig megalakul a Fővárosi Köztisztasági Hivatal.

Ha bombát találsz, szólj a tanácsnak!

A háború után több ezer fel nem robbant bomba, gránát volt országszerte, melyek jelentős veszélyt jelentettek az emberek számára. Emiatt az állam kampányt indított, hogy ha valaki bombát talál, a biztonsága érdekében ne nyúljon hozzá, kerítse körül, szóljon a tanácsnak, amely tűzszerészek bevonásával ártalmatlanítja a bombát. Hasznos, életmentő tanács, hiszen az emberi kíváncsiság és sokszor butaság értelmetlen halálesetekhez vezetett.

FOLYT. KÖV. további témájú gyufásdobozokkal.

Képek forrása: Pinterest, Flickr

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél értesülni a legfrissebb retro és vintage témájú posztokról, kövess a Facebookon!

A televízió térhódítása előtt a nyilvánosság elérésének egyik legfőbb eszközei a figyelemfelkeltő plakátok voltak. Többek közt a színházi előadások, a némafilmek és az opera népszerűsítésére használták őket. Meglepő dinamizmus és színkavalkád köszön vissza ezekről a plakátokról, melyek némelyike meglehetősen hátborzongatóra sikerült. Lássunk közülük néhányat!

A Cocaine egy 5 felvonásos párizsi musical feltehetően 1923-ból. Sajnos túl sok információ nem maradt fenn erről az előadásról, viszont a plakátja sokatmondó:

A halál tánca: az 1919-es némafilm írója Fritz Lang volt, a történet szerint egy femme fatale a végzetüket okozva férfiakat csábít el, ám egy alkalommal beleszeret az egyik áldozatába.

Ez a plakát a frontról visszatérő belga katonákat figyelmezteti, hogy óvakodjanak a szifilisztől. A képen látható nőalak egyaránt csábító, másfelől halálos veszedelmet jelent, hiszen egy halom sír közt áll.

Ópium: ez az 1919-es némafilm az első világháború után a cenzúra enyhülésének köszönhetően jöhetett létre.  Rendkívül nagy sikere volt, tömegek akarták látni a dekadencia és szexualitás ábrázolását.

Az alkohol áldozatai: 1911-es némafilm, melynek főszereplője hű férj és apa volt, de végül az abszint mértéktelen fogyasztása miatt elmegyógyintézetben köt ki:

A 11 hóhér: az első népszerű kabaré volt Németországban, melynek középpontjában a politikai humor állt. Marya Delvard, a kabaré úttörőjének előadásmódja egyszerre volt dermesztő és csábító. A plakát az egyik 1902-es előadását hirdeti.

Rasputin bukása után egy rakás film készült a történetéről és bonyolult személyiségéről, ez a plakát az egyik dán verziót hirdeti 1920 környékéről.

Alkoholellenes propaganda 1912-ből. A szlogen a mai napig ismert.

Ez a müncheni plakát egy 1919-es előadásra hívja fel a figyelmet, mely a Szépség és a szörnyeteg történetén alapul.

• Forrás: The Guardian

Nem minden arany, ami fénylik. Akármennyire is elbűvölő mai szemmel a vintage korszak, jellemző volt a nők elnyomása, értelmi képességeiknek lekicsinylése. Ez a szemléletmód megjelent a korabeli reklámokban is, melyeket annak idején még nem szabályoztak szigorú előírások, így előfordultak szexista vagy rasszista hirdetések. Ma már egy ilyen reklámot a közösségi médiában egy hashtaggel egy életre el lehet intézni.

A romantika legnagyobb gyilkosa a mosogatástól kiszáradt kéz. Mert a kétkezi munkás férjnek nem lesz érdes a keze, vagy ha érdes is lesz, neki lehet. A megoldás a Lux mosogatószappan, mely nem szárítja a bőrt. 

A férjed megbecsülését csakis úgy érheted el, ha rendben tartod a harisnyád. 

Kételyek, gátlások, ignorancia ... a Lysol intim mosakodóval mindez elkerülhető lett volna, és Dave nem zárta volna ki névtelen feleségét az életéből, azaz inkább az asszony zárta ki magát hanyagságával a boldog házasságból. 

Az "intim higiénia" itt egy eufemizmus, amely a fogamzásgátlásra utal. A Lysol nem volt más, mint egy durva fertőtlenítőszer, ami a hirdetés tanulsága szerint megöl minden "baktériumot", értsd a spermát is. Természetesen mindez félrevezetés volt. Az akkori Lysol más összetevőket tartalmazott, mint a mai, súlyos szövetkárosodást okozva. 1911-re 193 mérgezést és 5 halálesetet dokumentáltak. Ja, és mint fogamzásgátló, semmit sem ért.

A népautó is beállt a sorba... a reklám amellett érvel, hogy mindegy, hogy a feleség hányszor töri össze a kocsit, az alkatrészek olcsók, így ne fájjon emiatt a férj feje. A statisztikák is azt mutatják, hogy a nők okozzák a legtöbb balesetet, ugye...

Fehérnemű reklám: nyilvánvaló, mivel lehet megfogni a pasikat, az eszeddel és az egyéniségeddel itt nem rúgsz labdába, nem azt keresik benned.

Azok a régi szép idők, amikor még diavetítővel tartottuk a meetinget, és Sabrina, a csinos titkárnő belibbent a világ legtutibb vetítőjével...azaz vetítőivel!

Hogyan erősítsük az anya-lánya kapcsolatot: tudatosítsuk lányunkban a tökéletes testsúly fontosságát azáltal, hogy csakis Post Grape Nuts müzlit adunk neki reggelire. És akkor talán nem lesz bulimiás.

Dezodorreklám: gondolom, csak a nők izzadnak. A szöveg szerint hiába van szép hajad, szép szemed, szép fogaid, mindezt elronthatod egy nagyon rossz vagy éppen nem hatékony dezodorral. 

Úgy tűnik, egy bizonyos étterem szívén viselte a házasságok sorsát, és kampányt indított a válások számának csökkentéséért. Arra kéri a férjeket, hogy ne váljanak el feleségüktől, amiért az nem főz jól, hanem inkább térjenek be hozzájuk vacsorára. Milyen jó, hogy az éttermek kiveszik a részüket a társadalmi felelősségvállalásból is!

A nejét netán reggeli rosszullét gyötri? Szegénynek nincs elég baja, még ott a reggeli készítés nyűgje is, amit ilyen állapotban ön még csak véletlenül sem vesz át tőle? Sebaj, adjon neki Mornidine-t és újra működőképes lesz!

Folyt. köv.

Forrás: Offbeat, Smithsonian

Ha tetszett a poszt, és érdekel a vintage és retro világ, kövess a Facebookon is!

Evelyn Nesbit már kamaszlányként elbűvölte a XIX. század végi, XX. század eleji New Yorkot, a kor helyi művészeinek múzsája volt, mindannyian le akarták festeni vagy fényképezni. Cégek versengtek, hogy arcával reklámozhassák a termékeiket, férfiak tömkelege pedig birtokolni akarta őt. Evelyn szépsége végül inkább átok volt számára, mint áldás.

Evelyn Nesbit 14 éves kora óta modellkedett, később a színészetbe is belekóstolt. Csupán 20 évesen hozzáment a multimilliomos Harry Kendall Thaw-hoz. De a lány karrierje sötét fordulatot vett, amikor a New York-i ismert építészt, Stanford White-ot meggyilkolták. A férfit 1906 júniusában lőtték le a Madison Square Garden tetején, mely az akkori sajtó szerint "az évszázad peréhez" vezetett. A történelem során ez volt az első alkalom, hogy ezt a kifejezést használta a média egy perre. A gyilkos Nesbit milliomos férje volt, aki bosszúból lőtte le White-ot, amiért az állítólag megerőszakolta az akkor még csak 14 éves Evelynt.

Kép: Otto Sarony felvétele Evelyn Nesbitről, Pinterest

Kép: Otto Sarony, 1902, Pinterest

Evelyn 1884-ben született a pennsylvaniai Pittsburgh mellett. 11 éves volt, amikor édesapja meghalt, így édesanyja, aki addig háziasszony volt, rákényszerült, hogy munkát vállaljon, hogy el tudja tartani Evelynt és a kisöccsét. Sajnos Mrs. Nesbitnek irreális elképzelései voltak a munka világáról, és többek között ez is oka volt annak, hogy képtelen volt tartós állást szerezni, és anyagilag gondoskodni a gyermekeiről. Így sokszor rokonoknál éltek az anyagi támogatásukra utalva.

Idővel Evelyn édesanyja Pittsburghbe ment varrónői munkát keresni, a gyerekeket pedig erre az időre a rokonoknál hagyta. Végül egy textilüzletben kapott eladói állást, és néhány hónap múlva magához vette a gyerekeit, akik szintén beálltak dolgozni, Evelyn 14 évesen, az öccse 12 évesen, korukra való tekintet nélkül napi 12 óráztak heti hat napon keresztül.

Kép: Otto Sarony felvétele, 1901, ids.lib.harvard.eu

Ebben az időszakban egy művész felfigyelt a lány kivételes szépségére. Felkérte, hogy álljon neki modellt az egyik festményéhez, amiért 1 dollárt kapott (mai árfolyamon kb. 7000-8000 forint). Ekkor ismerte fel Evelyn, hogy így sokkal könnyebben és élvezetesebben kereshet pénzt, így elhatározta, hogy innentől kezdve modellkedni fog. Édesanyja nem volt elragadtatva az ötlettől, de hát a pénz beszél.

Kép: Pinterest

Evelyn karrierjének beindítása érdekében a család New Yorkba költözött, csakhogy az anyát meglepte az ottani kiélezett munkaerő-piaci verseny. Végül ez oda vezetett, hogy Evelynnek kellett eltartani a családot a modellkedésből. Az első megbízás James Carroll Beckwith-től jött, akinek munkájával megnyílt az út a város művészei felé. Hamarosan ő lett a legkeresettebb modell New York-ban.

Olyan művészeknek állt modellt, mint Frederick S. Church, Carle J. Blenner, Herbert Morgan, Rudolf Eickemeyer, és Otto Sarony. A kor női magazinjainak legkeresettebb címlaplánya lett: a Cosmopolitan, Vanity Fair, The Delineator, Harper's Bazaar, Ladies' Home Journal mind alkalmazták. Emellett arckrémeket, fogkrémeket és más termékeket reklámozott. Arca megjelent a cigarettás dobozokon, képeslapokon, zsebtükrökön, és még sorolhatnánk, mi mindenen. A Coca-Cola, Swift, Prudential és más cégek naptáraiban is szerepelt, így ő lett az első pin-up girl.

A kamasz lány hamar megunta, hogy órákig pózol modellként, igyekezett rávenni édesanyját, hadd kezdjen bele a színészkedésbe. Hamarosan kóruslányként szerepelt a Florodora című színműben, melyet a Broadwayn a Casino Theaterben adtak elő. A következő szerep azonnal jött, a The Wild Rose-ban játszott, szintén a Broadwayn. Egyéves szerződést kötött Vashti, a roma lány szerepére. A sajtó odáig volt nemcsak a szépségéért, hanem a színészi képességeiért is.

Kép: Pinterest / Hoghton Library /  Harvard Univerity

 Kép: Pinterest

Ebben az időszakban ismerkedett meg Stanford White-tal, akivel hamarosan barátok lettek. Az építész segített a családnak hozzájutni egy sokkal nagyobb lakáshoz, és Evelyn kisöccsét támogatta a katonai akadémiára való felvételben. Nesbitéket anyagilag is segítette, cserébe pedig mindig Evelyn körül legyeskedett. A lány számára White apafigura volt, de hamar kiderült, hogy a férfinak más szándékai voltak.

Kép: Stanford White, prairieghost.com

Egy alkalommal, mikor Mrs. Nesbit elutazott Pittsburghbe, White meghívta Evelynt a lakására vacsorázni. A lány később arról számolt be, hogy pezsgőt fogyasztottak, majd becsípett, és az utolsó emléke az estéről az volt, hogy egy sárga kimonóba öltözik át. Másnap reggel félmeztelenül ébredt White mellett. Senkinek nem beszélt az esetről, White pedig továbbra is játszotta a szülői szerepet.

17 évesen Evelyn megismerkedett John Barrymore-ral. John igyekezett szakítani a szülői örökséggel, és a színészet helyett illusztrátori pályára vágyott. Ám ezzel a munkával nem keresett elég pénzt ahhoz, hogy a modellnél számításba jöhessen. Bár Evelyn kedvelte a fiút, és egy ideig jártak is, édesanyja és White nem hagyta jóvá a kapcsolatot. Evelynt beíratták egy New Jersey-beli bentlakásos iskolába, és bár John az anyósjelölt és White előtt megkérte a lány kezét, Evelyn nemet mondott.

Kép: Pinterest

Rengeteg férfi versengett Evelyn kegyeiért, de a lánynál az elsődleges szempont az anyagi biztonság volt. Randizott a polo játékos James Montgomery Waterbury-vel, a fiatal magazintulajdonos Robert J. Collierrel és a pittsburghi szén- és vasútbáró fiával, Harry Kendall Thaw-val.

Végül Thaw vagyona lett a befutó, és hamarosan Mrs. Nesbittel együtt már úton is voltak Európába. A kitűnő anyagi háttér ellenére Thaw furcsa, instabil személyiség volt, és az elbűvölő európai út helyett egy rettentően rohanós utat szervezett. Ki akarta fárasztani Mrs. Nesbitet, hogy megszabaduljon tőle, és kettesben maradhasson Evelynnel. A folyamatos anya-lánya feszültség azt eredményezte, hogy a mama visszament Amerikába, a pár pedig folytatta az útját Párizs felé.

Párizsban Thaw megkérte Evelyn kezét, de a lány kikosarazta, mivel tudta, hogy a milliomosnak mennyire fontos, hogy a felesége szűzen lépjen be a házasságba, így elárulta, mit tett vele White. Thaw forrongott a dühtől, Evelynt egy ausztriai kastélyban két héten át fogva tartotta, megkorbácsolta és szexuálisan bántalmazta. Később bocsánatot kért tőle, mondván, nem tudja, mi ütött belé. És igen, a pénz elég volt Evelynnek, hogy megbocsásson a férfinak, és igent mondjon a házassági ajánlatra, habár Thaw-nak négy évébe telt meggyőzni a modellt. A férfi anyja áldását adta a frigyre azzal a feltétellel, hogy Evelyn felhagy színészi és modell karrierjével. Evelyn beleegyezett, és a házasságkötés után a család kúriájában éltek édeshármasban Thaw anyjával. Thaw mama volt a ház ura felállítva a viselkedési normákat. Időközben Nesbit mama is párra talált, megházasodott és teljesen elidegenedett lányától.

 Kép: sharesunday.com / Pinterest

1906. június 25-én a Thaw házaspár New Yorkban készült következő európai útjára. Erre az estére jegyük volt Edgar Allan Woolf Mam'zelle Champagne c. premierjére, melyet a Madison Square Garden tetején tartottak. A vendégek között ott volt White is. 11 órakor, az előadás vége felé Thaw előkapta a pisztolyát és három lövést eresztett White-ba, eltalálva a fejét és a hátát. Az építész a helyszínen életét vesztette.

Kép: Thaw-t elvezetik a gyilkosság után / Pinterest

Másnap a média beszámolt az eseményről feltárva Evelyn titkát is, akit nem kímélt a sajtó. Senki sem védte meg a modellt, inkább támadás célpontja volt. Thaw-t bebörtönözték, de édesanyja kijátszotta a pillanatnyilag nem beszámítható kártyát, persze sok-sok pénz fejében és a legjobb ügyvédek közbenjárásával. Nem akarta, hogy fia börtönbe jusson, hanem áldozatként állította be, úgy, hogy közben ne bélyegezzék őrültnek. Egy kórházban helyezték el, ahol luxuskörülmények közt tartózkodott.

Kép: Pinterest

1910-ben Evelyn Berlinben fiúnak adott életet, Russel William Thaw-nak. A modell állította, hogy a gyerek Thaw-é, a férfi tagadta az apaságot. 1915-ben elváltak, majd egy évre rá Nesbit hozzáment a táncos Jack Cliffordhoz, akivel egy színpadon szerepeltek. Ám az ő házasságuk sem volt boldog. Úgy tűnik, a nyilvánosság nem hagyta, hogy új életet kezdjen, a "halálos szépség" becenevet aggatták rá, és folyamatosan kapcsolatba hozták a "playboy gyilkossal". Clifford Evelyn mellett elnyomva érezte magát, így 1918-ban elhagyta feleségét, 1933-ban pedig elváltak.

1926-ban Evelyn elvesztette táncos állását a Moulin Rouge Cafe-ban, ezért öngyilkosságot kísérelt meg. Még akkor is nyomozott utána egy Thaw által megbízott detektív, hogy figyelje volt feleségét, valamint napi 10 dollárt juttatott neki a férfi a régi szép idők emlékére. Thaw meglátogatta a kórházban, de soha nem jöttek újra össze. Evelyn később csendes életet élt, és 1967-ben, 82 évesen halt meg egy Santa Monica-i szanatóriumban.

Ha tetszett a cikk, és érdekel a vintage és retro világ, kövess a Facebookon.

Forrás: www.thevintagenews.com

Az "It Girl" címkét olyan vonzó, fiatal, ismert nőkre használták, használják (a mai napig létezik, de már valamelyest változott az eredeti jelentése), akik egyszerre lenyűgöző egyéniséggel és ellenállhatatlan szexepillel rendelkeznek. Honnan ered a fogalom, és ki volt az "It Girl" eredeti megtestesítője?

A fogalom - milyen egy valódi "It Girl"?

Az "It Girl" kifejezés, melynek tudtommal semmiféle frappáns megfelelője nem honosodott meg nyelvünkben, a századfordulón jött létre a brit felső osztály körében. Az irodalomban első említése Rudyard Kipling egyik 1904-es elbeszélésében található. Majd bő két évtizeddel később Elinor Glyn 1927-es It című könyve részletesen kifejti, mit foglal magában az "It Girl". Az "It" vagyis "az a bizonyos..." egy nő titokzatos, nehezen megfogható jellemzője. Egy nem tudatos, ellenállhatatlan szexepil, jellemző rá a közöny azzal szemben, hogy tetszik-e valakinek vagy sem, ugyanakkor azt sugallja, hogy mégsem teljesen érzéketlen.

Ugyanebben az évben a fogalom világszerte ismertté vált a Paramount Studio It című filmjének köszönhetően, melynek főszerepében Clara Bow-t láthatjuk, a kor női archetípusát, melynek nyomai a mai napig fellelhetők a női ideálban. Clara Bow nagyszerű alakításával beírta az "It Girl" fogalmát a kulturális lexikonba. Az általa megformált karakter egyszerre naiva és femme fatale.

Az It (Az a bizonyos ... ) c. film plakátja, 1927. Kép: Wikipedia

Az "It Girl" fogalma az évtizedek folyamán változáson ment keresztül. A korai időszakban az a nő volt, aki nagy népszerűségnek örvendett, anélkül, hogy a szexualitás eszközeit bevetette volna. Ma már egyszerűen csak a híres és szép, magukat szétbulizó nőkre utalnak így, elvesztette azt a többletet, amit régen hordozott.

A tökéletes megtestesítő

Clara Bow a húszas évek némafilmjeinek sztárja, a flapper korszak bálványa, aki sok kollégájával ellentétben sikeresen váltott át a hangosfilmekre. Az egyszerű emberek közti népszerűségének egyik kulcsa az volt, hogy nem játszotta meg az arisztokratát, mint más mesterkélt színésztársai. 

Kép: Pinterest

Egész Amerika beleszeretett hatalmas szemeibe, babaarcába. Laza, magabiztos és független nő volt tele energiával, aki nem játszotta meg magát, és jól érezte magát a bőrében a kamerák előtt. A munkásosztály közülük valónak érezte, mivel olyan természetesség és spontaneitás volt a játékában, mely azelőtt nem volt jelen a vásznon, míg legtöbb kortársa maníros és túl melodrámai volt. Interjúkban nyíltan beszélt nehéz gyerekkoráról, szerencsejátékhoz fűződő viszonyáról és kapcsolatairól. 

Világhírt a már említett 1927-es It hozott neki. A forgatásokon extra kamerákat állítottak be, hogy spontán megnyilvánulásait rögzíthessék. Rajongói levelek ezreit kapta, karrierjének csúcsán volt, hogy havi 45 000 darabot. Rövid pályája során villámgyorsan gyártotta a sikeresebbnél sikeresebb filmeket, 46 némafilmben és 11 hangosfilmben szerepelt.

Kép: Pinterest

Clara Bow 1905-ben született Brooklynban igen sanyarú körülmények közé. Nagyszülei ír-skót származású bevándorlók voltak. Két nővére még gyermekkorában meghalt, így az orvos figyelmeztette édesanyját, hogy ne vállaljon több gyermeket, de aztán mégis megszületett Clara. Szüleinek házassága nem volt boldog, apja hamar kiesett a munka világából. 1905 és 1923 között 14 különböző helyen élt a család.

A Rough House Rosie c. filmben, 1927-ben. Kép: Pinterest

Édesanyja 16 évesen egy baleset folytán kiesett a második emeleti ablakon, és súlyos fejsérülést szenvedett. Ennek következtében később epilepsziát és pszichózist állapítottak meg nála. Clara kezelte pszichotikus és agresszív rohamait, később úgy nyilatkozott, hogy nem volt gyermekkora. Édesanyja állapota fokozatosan romlott, ráadásul amikor Clara belekóstolt a színészetbe, anyja ellenségesen reagált, azt állította, hogy inkább látná a lányát halva, mint színészként. 

Kép: Pinterest

1922-ben egy éjjel Clara arra ébredt, hogy anyja egy kést szorít a torkához. Sikerült elhárítani a támadást, ezután az anyát intézetbe zárták. Míg távol volt, apja szexuálisan bántalmazta a tinédzser lányt. A következő évben édesanyja 43 évesen meghalt epilepsziában.

Clara a filmvásznon talált vigaszra, ott olyan világot látott, ahova elmenekülhetett. Megfigyelte a színészek játékát, és arra jutott, hogy másképp játszana el bizonyos jeleneteket. 16 éves korára el is döntötte: színésznő lesz. 1921 őszén anyja akarata ellenére, de apja jóváhagyásával elindult a Brewster magazin által rendezett színészi versenyen. Az előző évek nyertesei mind filmszerephez jutottak. Clara megnyerte a versenyt, kapott egy estélyi ruhát és egy ezüst serleget, de az ígéretek ellenére semmilyen szerep nem jött. Az apja végig buzdította őt, hogy ne adja fel.

A verseny után otthagyta az iskolát, és irodai munkát vállalt. Nem sokkal később bemutatták a rendező Christy Cabanne-nak, aki beválogatta a Beyond the Rainbow c. filmbe, mely 1922-ben jelent meg. Bow öt jelenetben is szerepelt, vde mindet kivágták annak ellenére, hogy alakításával meg voltak elégedve. Továbbra is ostromolta az ügynökségeket, de a kifogás mindig ugyanaz volt: túl fiatal, túl alacsony, túl kövér.

A Hula c. filmben, 1927. Képek: Pinterest

Majd Elmer Clifton rendező tomboy-t (fiús lányt) keresett a Down to the Sea in Ships c. filmjéhez, melyre beválogatták, és igen pozitív kritikákat kapott a játéka. Ebben az időszakban jött össze Arthur Jacobson operatőrrel. 1923-ban elhagyta New Yorkot és Hollywood felé vette az irányt, első hollywoodi mozija a Maytime (1923). Jacobson és az apja szintén követték őt Hollywoodba, egy ideig hárman éltek együtt. 

Frank Lloyd rendező is felfigyelt rá mint az ideális arisztokrata flapperre. 1924-ben beválasztották a WAMPAS Baby Stars soraiba. Beindult a karrierje, sorban jöttek a szerepek. 1924-ben már nyolc filmben szerepelt. A Grit-ben, mely a fiatalkorú bűnözésről szól, és melyet F. Scott Fitzgerald írt, szintén tomboy-t alakít. Sajnos a film elveszett.

 Clara Bow 1927-ben. Kép: Pinterest

Első főszerepét 1924-ben a Wine című filmben alakítja Angela Warriner szerepében, de sajnos ez a film sem maradt fenn. 1925-ben összesen 14 produkcióban láthatták, köztük nagy siker volt a The Plastic Age. Ebben az időszakban kezdett el járni a szintén színész Gilbert Rolanddal, aki az első vőlegénye lett. 

 Clara Bow hollywoodi otthonában. Kép: Pinterest

The Ancient Mariner c. filmben, 1925-ben. A film elveszett. Kép: Pinterest

1926-ban nyolc filmben játszott, ebből ötöt a Paramount készített, köztük a Kid Boots-ot. Ebben az évben kötötte meg az első szerződését a Paramounttal, mely szerint heti 750 000 dollár fizetést kapott. Emlékezeteset alakított Victor Fleming Mantrap c. filmjében is mint Alverna, a manikűrös lány.

1927-ben következett hat Paramount film: Az a bizonyos... (It), Children of Divorce, Rough House Rosie (elveszett), az Oscar díjas Szárnyak (Wings), Hula, Get Your Man (részben elveszett). Karrierjének csúcsára ért.

1928-as sikerei: Red Hair (elveszett, csupán töredékek maradtak fenn), Ladies of the Mob (elveszett), The Fleet's In (elveszett), Three Weekends (elveszett, töredékben maradt fenn).

The Plastic Age, 1925. Kép: Pinterest

Rendszeres szereplője volt a bulvársajtónak bohém életstílusa, nyers modora és botrányai miatt. 1929-ben váltott hangosfilmekre, brooklyni kiejtése és hangja nem volt hátrányára, pedig gyűlölt hangosfilmekben játszani. Frusztrálta a feje felett lógó mikrofon, több alkalommal is fel kellett venni a jeleneteit, mert mindig a mikrofonra vetődött a tekintete. Hangosfilmjei 1929-ben: The Wild Party, Dangerous Curves, The Saturday Night Kid.

 Kép: Pinterest

A harmincas évek elejére a hírnév nyomása, nyilvános botrányai, a túlórák, pere a titkárnőjével megviselte törékeny érzelmi egészségét, idegösszeroppanás szélén állt. Kétes minőségű gyógyszereken élt, hogy képes legyen minden reggel kikászálódni az ágyból, és végigdolgozni a napot. A filmipar szinte halálra dolgoztatta, annyi pénzt próbáltak belőle kipréselni, amennyit csak lehetett. A bulvársajtó tele volt hazugságokkal róla, és mindezeket egyedül kellett kezelnie egy húszas éveiben járó fiatal nőnek. Szakemberek szerint ha korábban megkapja a megfelelő érzelmi támogatást, sokáig folytathatta volna még karrierjét. 1931-ben szanatóriumba vonult, 25 évesen véget ért a karrierje.

  Kép: Pinterest

1931 júliusában visszavonult Rex Bell nevadai birtokára, decemberben összeházasodtak Las Vegasban. Viszont még mindig mindenki őt akarta szerződtetni, két filmre alá is írt: 1932-ben a Szeleburdi kisasszonyban (Call Her Savage) szerepelt, 1933-ban pedig megjelent a Hoop-La, mindkét produkció sikeres volt.

Fredric March oldalán a The Wild Part c. filmben. Kép: Wikipedia

 Clara Bow és Marceline Day a the Wild Part c. filmben. Kép: Wikimedia Commons

1933-ban eljött a végső visszavonulás ideje, önszántából vetett véget filmes karrierjének, nem Hollywood dobta el magától. Házasságából két fia született. Pszichiátriai problémákkal küzdött, visszahúzódó lett, amikor férje politikai karrierbe kezdett, öngyilkosságot kísérelt meg. Inkább a halál, mint a nyilvánosság - vallotta. Alvászavarai, hasi fájdalmai voltak, elidegenedett férjétől, de őt is korlátozta szabadságában. 1949-ben újra szanatóriumba került, majd a kezelés végeztével nem hazaköltözött, hanem egyedül élt egy kis házban haláláig. 1965-ben szívinfarktus végzett vele, a boncolás során megállapították, hogy súlyos érelmeszesedése volt, ami valószínűleg már tinédzser kora óta fennállt.

Kép: Pinterest

Clara Bow tragikus sorsú színésznő volt, édesanyja mentális problémáitól és a gyermekkori traumáktól nem tudott szabadulni. Rövid ideig tartó karrierje annál nagyobb nyomot hagyott a 20. századi nőideál képének formálásában. Clara szerette volna, ha nem az "It Girl"-ként emlékeznek rá, hanem mint komoly színésznőre, ami szomorú módon nem valósult meg.

Kép: Pinterest